Először is szeretném megköszönni a reakciókat, kritikát, tanácsokat és a jókívánságokat is. Amivel pedig folytatnám:
Szerelmes voltam a volt férjembe, szerelemből mentem hozzá feleségül. Hogy 19 évvel fiatalabb nálam? Mit számít ez? Semmi nem számított. Ha volt már valaki igazán szerelmes, az tudhatja, hogy ilyenkor olyan dolgokat is elnézünk, megbocsátunk a kedvesünknek, amit normális esetben biztosan nem.
43 éves voltam, és beleszerettem egy 24 éves fiatal férfibe, akinek eleve segítségre volt szüksége és támogatásra a családi háttere miatt; ez csak erősítette a kötődésünket egymáshoz. És igen, elfelejtettem megkérdezni mielőtt összeházasodtunk, hogy nem HÍV fertőzött-e véletlenül…
Problémák az elejétől kezdve voltak, főleg féltékenységből kifolyólag. A volt férjem egy jóképű, fiatal férfi, én pedig egy elvált, kétgyerekes családanya voltam, persze, hogy féltékenykedtem. Ő pedig azért, mert szeretetre, odafigyelésre, gondoskodásra vágyott, és minden percben attól félt, hogy elveszíthet. Élvezte, hogy birtokolhat egy felnőtt nőt, én pedig azt élveztem, hogy ennyire akar engem egy férfi, kortól függetlenül. Egy férfi.
Ha már a kapcsolatunk elején tudtam volna, hogy HÍV fertőzött, jobban meggondoltam volna, hogy együtt legyek-e vele, valószínűleg kijózanított volna ebből a rózsaszín ködből, amit a szerelem okozott bennem, hiszen gyerekeim vannak.
Amikor pedig én is megfertőződtem, már mindegy volt, és igen, újra és újra együtt voltam Vele, mely döntésemnek számtalan oka volt, ez egy kicsit bonyolultabb dolog annál, hogy néhány mondatban el lehessen itt mesélni, és az az igazság, hogy nem is nagyon szeretném, hogy kizárólag erről szóljon a történetem. Sokkal inkább maga a betegség foglalkoztat, hogy mennyire megváltozik az ember élete és gondolkodása, élethez való viszonyulása, ha tudatosul benne végessége, ha ez a végesség határtalan is az orvostudomány jelenlegi állása szerint. De lehet, hogy nem az, szerintem erről szól ez a betegség.
Külön köszönöm a HÍV fertőzött sorstársaimnak, hogy így vagy úgy, de reagálnak a velem történtekre, nem hálát vagy köszönetet várok tőlük amiatt, hogy most felszólalok, mint közülük egy, akinek a betegség oldalról közelítve a dolgot, a helyzete se nem rosszabb, se nem jobb, mint az övék.
Én csak arra szeretném valahogy felhívni a figyelmet, hogy nem csak pl. homoszexuálisok körében terjed a betegség, hanem akár házastársak között is, a legváratlanabb időben, a legváratlanabb körülmények között, és erre oda kell figyelnie mindenkinek.
Judit
