Ki a vesztes?
Mégis, kinek az élete?! Kinek az életéről van itt szó? Kit védenek a törvények, és mit engednek meg? Teszem fel a kérdést saját sorsomra utalva egy régi színdarab címe után szabadon. Ami velem az utóbbi napokban történt, azt nem kívánom senkinek, mert megjártam lélekben a pokol bugyrait. Felkészültem mindenre, hiszen egy peres ügynek számtalan végkifejlete lehet, de az, ami velem kapcsolatban az ítélethirdetés után a bíróságon elhangzott, úgy ért, mint a hidegzuhany.
Próbálok úgy fogalmazni, hogy ne sértsek, rágalmazzak senkit, pedig velem szemben nem jártak el ugyanígy.
Arra felkészültem, hogy felmentő ítélet születhet, -hiszen vírustörzs azonosítás nem történt, mivel nagyon drága /állítólag/. Itt jegyzem meg, hogy egy virulógus szakértő /Dr.Újhelyi Eszter/ 150000 Ft-ra taksálja azt az eljárást, amellyel legalább ki lehetne zárni azt, hogy ki kit fertőzött meg, sőt /számomra/ szerencsés esetben akár bizonyítani is – de arra, amit az ítélethirdetés után a fejemre olvastak, arra nem!
A kellemetlen közjáték a szünetben kezdődött, dehogy kezdődött, hónapok óta folyik. Amikor is azok az erotikus felvételek kerültek a folyosón az ügyvédurak, az ott tartózkodó érdeklődők, elé a bíróság jóvoltából, amelyeket anno a férjemmel készítettünk. És itt ezen a ponton álljunk meg egy pillanatra. Kimondva kimondatlanul de azt akarják rám bizonyítani, hogy feslett életű vagyok! Mintha ebben az esetben – a szándékos HIV fertőzés megvalósulásában – számítana az, hogy hány férjem volt?! Mintha az - hogy Németországban éltem öt évet, (1987-92 között) és hivatalosan adót fizetve, megbecsült emberként dolgoztam, két gyereket szültem, a bírónő szóhasználatával németországi TURNÉ-ként említhető lenne?!! Sugallva némi áthallást a másik sértett múltjára is, aki pincérnő volt, de megint csak a bírónő szóhasználatával VARIETÉ-ben az éjszakában dolgozott, netán fellépett? Mintha ez számítana. És ezután jön az irracionális érvelés, miszerint hazánkban a regisztrált HIV fertőzöttek száma ugyan még a látenciát figyelembe véve is nagyon alacsony /hála istennek/ de mi így hárman mégis összejöttünk? Három szerencsétlen abból a párezer fertőzöttből egymásra talál a tízmilliós tömegben, merő véletlenségből?! Agyrém!
Ezek után felteszem a kérdést, életszerű-e az, hogy ha egy nővel közli egy férfi: halálos beteg vagyok, az a nő, felmérve és vállalva a rá és környezetére leselkedő veszélyt, hozzámegy, együtt él vele?! Létezik-e olyan fiatal lány, aki előtt ott az élet, gyerekeket akar, családot, boldogságot és hasonló esetben nem fordul sarkon és hagyja faképnél az illetőt!? Már csak a saját és sorstársaim történeteiből is ez szűrhető le, mert az emberek úgy félnek a HIV-vírustól, mint a tűztől!!!
És még egy érv, több olyan szerelmespárról tudok, akik dacolva minden veszéllyel vállalják a kockázatot és a szabályok betartásával /óvszerhasználat, szeparált pipereeszközök, és a fertőzés lehetséges alkalmainak limitálása/ egymásra vigyázva, egymást óvva élnek. De mi nem ezt tettük!!! Hiszen ha és ahogy a volt férjem a kiszakadó óvszerre próbálja hárítani a dolgot, egy ilyen baleset esetén is azonnal van megoldás! /a részletekbe nem kívánok belemenni / Ez a sztori különben szemenszedett hazugság! Aztán elhangzott az a képtelenség, miszerint nyereségvágyból csinálom az egész ügyet. Erre azt tudom mondani, hogy míg a feljelentés 2006-ban történt, a könyvírás ötlete és a kiadás csak most 2007-ben a tárgyalás előtti hónapokban vált konkréttá.
Sok megpróbáltatáson mentem már keresztül, rezzenéstelenül hallgattam az ítéletet, bár többen azt várták, hogy elsírom magamat. Néhányan diadalittas arcot vágva néztek rám, sütött a szemükből: Nesze, kellett ez neked? Most aztán megkaptad! Én viszont azt kérdezem az emberektől: Mondjátok, ki a vesztes a mi esetünkben? Ki a vesztes akkor, ha valaki gyávaságból, nemtörődömségből, netán bosszúból megfertőzi, bajba sodorja a másikat? Mégis kinek az élete számít?
Judit
