A minap kaptam meg a MIX magazin februári számát egy kedves újságírónőtől ajándékba. Interjút készített velem, rólam és az ügyről. Beszélt a „másik oldallal" is, teret adva így az olvasóknak az objektív látásra, vélemény hozatalra. Mellesleg ez az újságírónő az év újságírója címet nyerte el, valószínűleg a demokrata, igazságos és semleges hozzáállású írásaival kapta meg ezt a megtisztelő és szakmai elismerést. Hisz a SZABAD és DEMOKRATA sajtó akkor jó, ha nem akarja teljes mértékben befolyásolni az olvasót, hanem informálja elsősorban. Az olvasó az empátiája és saját érzései alapján kell, hogy dönthessen egy cikkről. Sajnos a saját bőrömön éreztem és érzem, hogy nálunk Magyarországon ez nem működik. És ez már nem csak a bulvársajtóra jellemző, de tisztelet a kivételnek. A HIV-ügyről és rólam, valamint ami, aki hozzá tartozik ehhez az ügyhöz, azokról írtak és írnak a mai napig valóságos és bulvár híreket. De, mivel ez egy „botrányos ügy" ezáltal példányszámnövelő lehet - ha kíváncsi az olvasó - ezért a cikket érdekessé kell tenni, ha igaz, ha nem!
Ha egy politikus, híres sztár, vagy csak egy gazdag ember interjút ad, az egy „talány". Mert nem tudhatjuk olvasva a róluk szóló cikket, hogy igazából ki válaszol és mit. Ezek a nagy emberek, mint régen a nagy elvtársak nehezen elérhetőek, és könyörögni kell egy interjúért. Ha végül beadják a derekukat, elkérik előre a kérdéseket. Legtöbbször pedig a személyi titkárok „védelem címén" válaszolnak meg főnökük helyett még a magánügyi kérdésekre is. Nos hát el lehet gondolkodni, mégis ki beszél kivel egy interjú alatt? Kinek a válaszait olvassuk és kritizáljuk mi olvasók, akik pénzt adunk a sajtóért?
