2004 karácsonyán kellett először átgondolnom mindent, amikor megtudtam, hogy megfertőzött. Aztán amikor feljelentettem, és mikor megkerestem Gabriellát. Mindketten elmeséltük a történetünket egymásnak, azok a pillanatok Gabriellának talán még nehezebbek voltak, ő akkor döbbent rá, hogy Zoli fertőzte meg. Sokkoló volt, hogy mennyi egyforma élményünk van Zoliról, főleg negatívak, hogy mindketten ugyanannyira szerettük őt, mégis rendszeresen megcsalt minket, ugyanaz a mellébeszélés, ugyanazok a hazugságok.
És most, harmadjára is átélek és átértelmezek mindent, hogy a könyv minél hitelesebb legyen. És ami a legérdekesebb számomra, hogy még mindig előtörnek olyan emlékek, rádöbbenések, amik segítenek abban, hogy tisztán lássam a múltamat, hiszen amikor átéltem mindezt, vak voltam, szerelmes.
Felkavar, hogy a tárgyalás miatt újra és újra találkoznom kell Zolival. Mindig máshogy érint ez is. Volt, hogy dühöt éreztem, a szembesítésen tavaly ősszel, aztán fájdalmat és sajnálatot, látva mi lett ebből az emberből. Most közönyt, és félelmet, de már nem magam miatt, hanem azért, hogy tovább fertőz. Sajnálni már nem tudom, amiért ennyire önfejű, és nem fogja fel józan ésszel, hogy mindennek következménye van, amit csinál, és nem csak saját magáért tartozik az ember felelősséggel, hanem mindenkiért, akivel az élete során kapcsolatba kerül.
A tárgyalásig már csak 6 nap van hátra, a könyv megjelenéséig annál is kevesebb. A megjelenést az AIDS-világnapra tervezzük. Én csak leírtam a történetünket feketén-fehéren, remélem tanulságosnak fogják tartani, és megértenek majd engem, hogy mit miért tettem, hogy mennyire szerettem ezt a férfit, és mennyire nem láttam, hogy csak egy állomás voltam az életében, csak egy nő a sok közül, akin megbosszulhatja az őt ért sérelmeket, hiszen őt is egy nő fertőzte meg.
Judit