hivbosszu

December 19.-én délután fél 3-kor megjelentem az Egészségügyi Minisztériumban. Pár perc várakozás után Horváth Ágnes miniszter asszony fogadott. Azért kértem időpontot tőle, hogy megismertessem vele sorstársaim, a magyarországi HIV+ betegek problémáit és elmondjam életem céljait neki. Nagyon barátságos és kedves volt velem, így bár feszélyezett a sajtó jelenléte, pár perc után eltűnt belőlem a lámpaláz és a feszültség. Éreztette velem, hogy nem „csak” sajnál, hanem megért és együtt is érez velem a problémáimban. Megdöbbentőnek tartotta, hogy elvesztettem az állásomat, és azóta sem találok munkahelyet. Elmondtam, az eddigi felvilágosító munkám eredményének tartom, hogy tömegesen mentek HIV szűrésre az emberek december 1., a könyvem megjelenése óta. Sajnálatos tény, hogy legalább 40 új HIV+ beteget regisztráltak már, de szembe kell nézni a betegséggel, és fel kell lépni a terjedése ellen. Tudomásom szerint három újszülöttnél mutatták ki a vírus jelenlétét, ami az anyák tudatlanságára vet fényt. Szomorú és megdöbbentő egyszerre.

Beszéltem a PLUSS egyesületről és azokról az emberekről, akik önzetlen munkájukkal segítik sorstársaimat. A miniszter asszony türelmesen meghallgatott, majd válaszolt és ígéretet tett leendő alapítványomra vonatkozó céljaimra és terveimre. Örömmel vette tudomásul, hogy HIV felvilágosító munkát tervezek. Úgymond a "gyökereknél" akarom elkezdeni, vagyis minden iskolás gyermek sorsát a szívemen viselem, és törődnék azzal, hogy 12 éves kortól a gyerekek számára érthető, emberi de játékos módszerrel adjam át tapasztalataimat. Beszélgetésünk végére kettesben maradtunk, a sajtó elvonult. Azt vettem észre, hogy a hangulat köztünk teljesen olyan volt, mintha csak két nő beszélt volna az embereket érintő dolgokról és nem egy hivatalban lévő és tiszteletnek örvendő miniszter, egy egyszerű kétgyermekes állampolgárral. Remélem, 2008.-ban írhatok majd arról, hogy a miniszter asszony nekem tett ígéretei megvalósultak, és támogatta az elképzeléseimet. Távol álljon tőlem, hogy politizáljak, /lehet hogy majd ezzel is megvádolnak/ de higgyétek el, nekem ajándék volt ez a nap. Reményt kaptam arra, hogy megváltoztassam az életemet, és segíthessek mások életén is.

Láttátok azt a filmet, amely egy amerikai vagy kanadai fiatalemberről szól, aki betegen, fél lábbal futott, csak futott az országúton amíg meg nem halt, hogy felhívja a figyelmet a rákra?

Egy ismerősöm szerint hozzá hasonlítok én is…

Most a családommal élünk át meghitt perceket, hónapokkal ezelőtt nem gondoltam volna, hogy segélyből fogok karácsonyozni. Szegényen, de belső békével a szívemben kívánok:

 BOLDOG KARÁCSONYT MINDENKINEK!!!

Technikai okok miatt se válaszolni sem írni nem tudtam, pedig történt velem egy s más. Ez is bizonyítja, én írom azt, ami velem történik, nem más, hisz’ pénzem sincs egy "írót" megfizetni, - mit oly sokszor írogatnak a "jóindulatú" emberek - főleg hogy nem sztár vagyok hanem "kárhozott" HIV+ nő!! Múlt héten pénteken, mint minden hónapban felhívott a "BANK" melynek személyi kölcsönnel tartozom. De döbbenetes élményben volt részem, az ügyintéző hölgy (a nevét bemondta) közölte velem, hogy rájött ki vagyok, a könyvem alapján beazonosított! „Ne nézzem őt hülyének, meg a bankot se, hogy álláskereső és segélyből élő nő vagyok." Továbbiakban többször hazugnak, milliomosnak titulált és bírósággal fenyegetett. Ha minden igaz, az egész párbeszédet rögzítette a bank biztonsági rendszere. Panaszt adtam be, hiszen diszkrimináció történt, visszaéltek a személyes adataimmal! Majd írok a fejleményekről!

Szombaton a PLUSS egyesület karácsonyi ünnepséget szervezett. Körülbelül 40 fő jött el, és majdnem mindenki ismerte egymást. Gratuláltak sokan a könyvemhez, azok is, akik csak legyintettek 2 hónapja RÁM és terveimre. Megismerkedtem fontos személyekkel is, akik próbálnak is tenni valamit a HIV+-ért, nem csak járatják a szájukat. Mindenkit érdekelt nagyon a szerdai találkozó a miniszter asszonnyal, ahova többen elkísértek, többek között Miskolczi Endre is. A jövőre nézve benyújtok egy prezentációt, mely terveimről és célkitűzéseimről szól, és kérem a minisztérium segítségét is! Sőt már az első felajánlásom is megkaptam a terveimhez, ez is csak engem erősít a harcomban, hogy ez lett a sorsom. Bővebben később a szerdai találkozóról.

 

Készüljetek a szeretett ünnepére, én is azt teszem...

 

JUDIT

Közeledik a karácsony. Sajnos ebben az évben különösen szerény költségvetéssel kezdem az ünnepi előkészületeket, hála Istennek, a gyerekek már elég nagyok és bölcsek ahhoz, hogy megértsék, hogy álláskeresőként, segélyekből nem futja nagy ajándékokra. Nem is várják el, de akinek van gyereke, az tudhatja, milyen érzés ez, nem teljesíteni a titkos kívánságokat, sőt a szükségeseket is alig. Pedig nagyon jól tudom, mire vágynának igazán. Azzal tudom csak nyugtatni magam és őket is, hogy nem, nem az ajándékok számítanak, hanem hogy együtt vagyunk, egészségesen, ezt becsüljük meg a körülményekhez képest. És persze mindannyian reméljük, hogy egyre többen hallanak majd a könyvemről, annak bevételéből rendbe jöhetünk, talán már tavaszra.

A könyvem megjelenése a magánéletem alakulásában is kedvező fordulatot hozott. A párom családjával kialakult konfliktus végét hozta el számomra, amit így, karácsony előtt ajándékként kaptam a sorstól. A párom családja, érthető okok miatt, a médiabotrányok kezdetével elhatárolódott tőlem, és sajnos nem volt módom személyesen elmesélnem a történetemet, és megvédenem magam a támadásoktól. Most viszont, hogy elolvasták a könyvet, ők maguk kerestek meg és biztosítottak afelől, hogy ha a párom elfogad és szeret engem, ők nem állnak többé boldogságunk útjába. Ami pedig különösen jól esett, hogy a gyermekeimmel is szívesen megismerkedtek, együtt Mikulásoztunk, és karácsonykor is várnak mindannyiunkat.


Judit

Megjelent a Könyvem!
És lezajlott a második tárgyalás!

A tegnapi tárgyalás ismét zárt tárgyalás volt, ezért csak annyi információval szolgálhatok, hogy január 7-én folytatódik a per, de akárhogy is végződik, én biztosan nem adom fel a harcot, hogy bizonyítsam az igazam. A harcot nem adhatom fel, egyre többen állnak mellettem, ez éltet és erősít. És továbbra is várom azon nők jelentkezését, akik kapcsolatban állhattak a volt férjemmel.

Nagy reményekkel várom az egészségügyi miniszter asszonnyal való találkozást is, aki nemrég arról biztosított, hogy támogatja a célomat, országos HIV-prevenciós munkámat. Továbbá szeretném folytatni a PLUSSZ Egyesülettel  való együttműködést.

Nagyon örülök a könyvnek, nagy munka volt, a fájó visszaemlékezések okozta tortúra talán véget ért azzal, hogy  mindent  kiadtam  magamból, és itt tarthatom a könyvet a kezemben.

És egyre elhivatottabb vagyok. Egyre inkább  meggyőződésemmé válik, hogy igen, megérte.  Hogy  segíthetek másoknak azzal, ha elolvassák a történetemet, hogy a könyv segítségével kapcsolatba kerülhetek mind más HIV-fertőzött emberekkel, mind egészségesekkel, és megoszthatom velük a tapasztalataimat, ezáltal kölcsönösen segíthetjük egymást.

Judit

A könyvem a nyomdában. Végre. Kicsit megkönnyebbültem most, nagyon sok munkánk van benne, az elmúlt napokban éjjel-nappal dolgoztam. A könyvben fényképek is lesznek, talán ez volt a legnehezebb része a szerkesztési munkálatoknak. Nem könnyű újra „átélni” a Zolival töltött boldog pillanatokat, és mindig újra feleszmélni, hogy mi lett belőlünk.

2004 karácsonyán kellett először átgondolnom mindent, amikor megtudtam, hogy megfertőzött. Aztán amikor feljelentettem, és mikor megkerestem Gabriellát. Mindketten elmeséltük a történetünket egymásnak, azok a pillanatok Gabriellának talán még nehezebbek voltak, ő akkor döbbent rá, hogy Zoli fertőzte meg. Sokkoló volt, hogy mennyi egyforma élményünk van Zoliról, főleg negatívak, hogy mindketten ugyanannyira szerettük őt, mégis rendszeresen megcsalt minket, ugyanaz a mellébeszélés, ugyanazok a hazugságok.

És most, harmadjára is átélek és átértelmezek mindent, hogy a könyv minél hitelesebb legyen. És ami a legérdekesebb számomra, hogy még mindig előtörnek olyan emlékek, rádöbbenések, amik segítenek abban, hogy tisztán lássam a múltamat, hiszen amikor átéltem mindezt, vak voltam, szerelmes.

Felkavar, hogy a tárgyalás miatt újra és újra találkoznom kell Zolival. Mindig máshogy érint ez is. Volt, hogy dühöt éreztem, a szembesítésen tavaly ősszel, aztán fájdalmat és sajnálatot, látva mi lett ebből az emberből. Most közönyt, és félelmet, de már nem magam miatt, hanem azért, hogy tovább fertőz. Sajnálni már nem tudom, amiért ennyire önfejű, és nem fogja fel józan ésszel, hogy mindennek következménye van, amit csinál, és nem csak saját magáért tartozik az ember felelősséggel, hanem mindenkiért, akivel az élete során kapcsolatba kerül.

A tárgyalásig már csak 6 nap van hátra, a könyv megjelenéséig annál is kevesebb. A megjelenést az AIDS-világnapra tervezzük. Én csak leírtam a történetünket feketén-fehéren, remélem tanulságosnak fogják tartani, és megértenek majd engem, hogy mit miért tettem, hogy mennyire szerettem ezt a férfit, és mennyire nem láttam, hogy csak egy állomás voltam az életében, csak egy nő a sok közül, akin megbosszulhatja az őt ért sérelmeket, hiszen őt is egy nő fertőzte meg.

Judit

Amióta kirobbant ez a médiafelhajtás körülöttem, ma voltam először manikűrösnél. Magammal vittem az összes rólam megjelent újságcikket és néhány kinyomtatott kommentet is, innen a blogról. Mivel a hölgy eddig nem követte igazán az eseményeket, tőlem tudott meg mindent. Ledöbbent arcát látva megijedtem, hogy nem fog elvállalni, de legnagyobb meglepetésemre néhány perc elteltével elmosolyodott, és kérte, kezdjük el a 'munkát'.  Megköszönte az őszinteségem,  és hozzátette, hogy eddig még egy vendége sem beszélt neki a betegségéről, pedig természetesen előfordulhatott már, hogy fertőző beteggel foglalkozott. Most szembesült azzal, hogy igen, lehet, hogy volt már 'veszélyes' helyzetben, csak nem tud róla.

Igazán jól esett, hogy mindezek után látszólag nem félt tőlem, ugyanúgy kezelt, mint más vendégét, egyszer pedig el is vágta az ujjam, de még ekkor sem ijedt meg, nagyon jól tudta, hogy ha az ő kezén nincs nyílt seb, nem tudom megfertőzni. Örömmel tapasztaltam tehát, hogy azért akadnak az országban felvilágosult emberek, akik tudják, hogy terjednek bizonyos betegségek, jelen esetben a HIV.

Hogy mi történik még mostanában? Befejeztük a kiadómmal a könyvem szerkesztését, így már szinte biztos, hogy december elsejére, az AIDS-világnapra a boltokba kerülhet. Mindemellett pedig gőzerővel készülünk a következő tárgyalásra, hiszen itt van a nyakunkon december 3-a. Az első tárgyalás óta pedig minden nap naplót vezetek, mindent dokumentálok, ami persze megvisel néha, de segít abban, hogy tisztán lássam, mi zajlik bennem és körülöttem.

Egyre több nő áll mellettem, a blog olvasói közül is, nagyon sok megdöbbentő, de a tárgyalás szempontjában értékes információkkal szolgálnak számomra, ezúton szeretném megköszönni nekik a segítséget és támogatást!

Munkahelyet még mindig nem találtam, az Indexen keresztül kaptam már állásajánlatot, de sajnos itt jutalékrendszerben kellene dolgoznom, ezért tovább keresek. Nem várhatom a jószerencsét.

További szép hetet kívánok mindenkinek!

Judit

Az elmúlt néhány nap is érdekesen telt.

Egy kisebb vitába keveredtem HIV-pozitív sorstársaimmal egy internetes honlapon. A vita tárgya úgy gondolom, azon a féleértésen alapult, hogy miért is írok én könyvet, miért sajnáltatom magam, mikor a HIV bár gyógyíthatatlan betegség, egyáltalán nem biztos, hogy halálos kimenetelű, és úgy érezték a fent említett site üzemeltetői és tagjai, hogy rossz fényben tüntetem fel őket...

Hadd mondjam el én is, hogy mit gondolok erről.

Nem azért tartom egyedülállónak a történetemet, mert HIV-fertőzött vagyok, hanem azért, ahogyan megkaptam ezt a betegséget. Nem érzem, hogy felelős lennék miatta, hogy gondatlanságomból kifolyólag kerültem ilyen helyzetbe. Mint már írtam és nyilatkoztam, és amiről a per is szól: nem tudtam arról, hogy a férjem fertőzött, miért is kértem volna bármiféle papírt az egészségi állapotáról, amikor szerelmes voltam, hosszútávú kapcsolatot terveztünk, egy ilyen kapcsolat pedig a bizalmon alapul.

Igen, lehet, hogy nem AIDS-ben halok meg, lehet, hogy majd ugyanúgy öregszem meg, mint más, egészséges társaim, annyi különbséggel, hogy minden reggel és este a vírussal kelek és fekszek, és ebből problémáim származnak az életem szinte minden területén úgy, hogy nem tehetek arról, hogy így jártam.

Arra kértek a sorstársak, hogy foglalkozzak a blogomban kicsit bővebben magával a betegséggel, hogy ne csak felhívjam a figyelmet arra, hogy igen, van ilyen, hogy az ember egy házasságon belül is megfertőződhet, és hogy legyünk elővigyázatosabbak, hanem adjak részletes tájékoztatást a betegségről magáról, hogy eloszlassuk azokat a tévhiteket, melyek a köztudatban élnek a betegséggel kapcsolatban.

Ha az anyáink nem beszéltek arról, hogy még a saját férjedben sem bízhatsz, kislányom, akkor én majd beszélek róla.

A feladatom tehát egyrészt félelmet kelteni, arra ösztönözni mindenkit, hogy vigyázzanak jobban, másrészt eloszlatni a félelmeket és ellenszenvet, amit a már megfertőzött HIV-pozitív társakkal szemben produkál a társadalom. Harcolni a kirekesztés ellen.

Megpróbálok segíteni, amint a tárgyalás véget ér, mert most érthető okokból először szeretném a saját életemet rendezni, és megállítani a volt férjem abban, hogy további nőket fertőzzön meg. Remélem azért ezzel is sokat segíthetek.

Akik továbbra is csak azzal foglalkoznak és azzal vádolnak, hogy mindezt érdekből csinálom, a pénz és ismertség miatt, netalántán nem is vagyok fertőzött, csak kitaláltam az egész történetet, azokat csak sajnálni tudom.

A csapatnak, akikkel dolgozom, a média képviselőinek, a nőknek és anyáknak, a családomnak, a gyerekeimnek pedig szeretném megköszönni a kitartásukat és támogatásukat, napról-napra erősebbnek érzem magam, belőletek merítem az erőmet! Köszönöm!

Judit

Új hír: a december 1-én megjelenő könyvemben kiadói megegyezés alapján a volt férjem is szót kap majd.

Többen kérdezték a hozzászólók közül, hogy miért beszélek bosszúról. Hogy ki bosszul meg mit, én állok-e bosszút Zolin, azért, mert megfertőzött?

A válaszom: Nem.

Nem akarok Zolin bosszút állni, egy évembe telt, hogy a körülményekhez képest megnyugodjak, és ahogy azt már írtam, erőt gyűjtsek ahhoz, hogy feljelentést tegyek Zoli ellen, és megpróbáljam megállítani. Nem bosszúból, hanem azért, hogy több nőt ne fertőzhessen meg.

Ez Zoli bosszúja a nők ellen. Mert egy nő fertőzte meg, szintén anélkül, hogy tudott volna a fertőzés veszélyéről. Amikor bevallotta, hogy HIV-ferőzött, és minden bizonnyal én is az lettem, akkor mesélte el az ő megfertőződésének a történetét. X nőt megfertőzte Y férfi, aki a '90-es évek végén halt meg AIDS-ben. X nő pedig Zolit fertőzte meg, ezért Zoli 'bosszúból' minden nőt, aki az ágyába került. Így engem is. Annyi különbséggel, hogy engem feleségül is vett.

Ki tudja, hány nő kapta el a betegséget? Mint kiderült, Zoli engem, és az előző barátnőjét is többször megcsalta.

És amikor beadtam a válópert, közölte, hogy nem érdemes elválnunk, én már úgysem lehetek mással... De ha továbbra is vele maradok, nem hagyok neki lehetőséget arra, hogy más nőket csábítson el, és ők is megfertőződhessenek.

Hát ez a rövid magyarázat.

Ui.: Ajánlom figyelmükbe az Elle magazin novemberi számát, melyben az enyémhez hasonló igaz történetekről számolnak be. Hogy lássák, sajnos nem egyedi eset az, ami velem történt, csak  eddig nem  kaptunk elég nyilvánosságot.

Judit

Közös megegyezés alapján elhagytam a munkahelyem, sajnos bekövetkezett, amitől annyira féltem, a főnököm maga mellé állította a kollegáimat, és együtt mindent elkövettek, hogy ne érezzem ott jól magam, adjam fel magamtól a küzdelmet.

Szóval az elmúlt néhány napom főleg azzal telt, hogy regisztráltattam magam, mint munkanélküli, utána érdeklődtem a segélyeknek, ahol  természetesen  azt is közölnöm kellett, hogy gyógyíthatatlan beteg vagyok, ezáltal a két tanult szakmámban (ápolónőként és felszolgálóként) biztosan nem tudok majd elhelyezkedni a későbbiekben.

Időm nagy részében munkahelyet keresek, és a készülő könyvem utómunkálatait végzem, nagyon várom a könyv megjelenését, hiszen ebben írtam le mindent a volt férjemmel való kapcsolatunkról, hogy hogyan is derült ki az, hogy megfertőzött, és talán véget tudok ezzel vetni a találgatásoknak, és esetleg a támadásoknbak is, csak sajnos addig, azt hiszem érthető okokból, főleg a tárgyalás miatt sem beszélhetek bővebben a részletekről.

A vád a férjem ellen az, hogy direkt fertőzött meg, most mégis sokan  "szerelemféltésről"  beszélnek, ami nagyon rosszul érint. Miért tenném ki a gyerekeimet és saját magam is ennek az egész, nem kimondottan kellemes felhajtásnak, ha nem lenne rá valódi okom, és bizonyítékom is. Egy évig nem léptem semmit, miután a férjem megfertőzött, úgy gondoltam, ahogy most is sokan gondolják a történetünk hallatán, hogy mindez magánügy, miért kell ez a felhajtás.

Akkor döntöttem úgy, hogy feljelentem a férjem, mikor megtudtam, hogy a szétköltözésünk utáni új barátnőjének sem szólt a betegségéről.Felelősséget éreztem azon nők iránt, akik ugyanúgy megfertőződhettek vagy a továbbikakban megfertőződhetnek, mint én, és lehet, hogy az lett volna bűncselekmény, ha nem jelentem ezt a hatóságoknak. Hogy ilyen nagy híre ment a történetemnek, annak kifejezetten örülök, mert mint mondtam, szeretném felhívni az emberek figyelmét arra, hogy vannak felelőtlenek, akik eltitkolják partnerük előtt a betegségüket, és nem tesznek meg minden óvintézkedést annak érdekében, hogy ne adják tovább a fertőzést.

Másrészt viszont most kezdhetek mindent elölről 48 évesen. Új munkahelyet keresek, új barátok, új életritmus, a gyerekeimet próbálom védeni az esetleges támadásoktól, amik miattam érhetik őket. Most még úgy érzem, hogy megérte.

Tegnap volt a tárgyalás első napja.
Egész napos gyomorideg, ez gondolom, természetes ilyen helyzetben. Nagyon aggódtam, hogy mindenki meg fog-e jelenni, akit beidéztek az üggyel kapcsolatban.
Sajnos nem így történt, az egyik tanúm kocsija lerobbant valahol útközben, a volt anyósom, Zoltán anyukája, aki Zoltán ellen tanúskodna szintén nem tudott eljönni. A nő pedig, aki Zolit  megfertőzte, valószínűleg kórházban van.

Zoli saját magát megszégyenítve végig azzal védekezett, hogy én biztos prostituált voltam a házasságunk előtt és alatt is. Sejteni lehetett, hogy erre hegyezik ki a védelmet, mi másra tudnák, a bizonyítékok nálam vannak, náluk a spekuláció.
Zoli mélyen a szemembe nézett, azzal a sármos nézésével, amivel korábban bármit el tudott érni nálam. És rezzenéstelen arccal a szemembe hazudott.
Most először nem éreztem semmit. Csak szánalmat és megvetést.
Elmondhatatlan az, hogy milyen érzés, amikor a szemedbe nézve tagadják le, hogy valaha is szerettek, az az ember, aki a házasságunk alatt hetente írt nekem szerelmes verseket, naponta kérte, hogy hadd szerethessen, és fogadjam el őt a hibáival együtt.
Négy éven keresztül csak elfogadtam, és vártam, hogy megváltozzon. És most, a bíróságon a szemembe mondja, hogy hazugság volt minden.

Gabriella, Zoli volt barátnője HIV-fertőzött. Én, Zoli volt felesége úgyszintén. Létezne ekkora véletlen, hogy két "prostituált" is halálosan beleszeret a szintén fertőzött Zoltánba?...

Mindemellett bizakodó vagyok, ha Gabriella is be tudja bizonyítani, hogy Zoli fertőzte meg, akkor talán hamarosan vége ennek a borzalomnak.

Ezúton szeretném megköszönni a Blikket felkereső ismeretlennek, hogy a hétfői számban hirdetést adott fel a nyomozás segítésének érdekében, amiben arra kéri a nőket, akik Zoltánban párjukat ismerték fel, és megfertőződtek, hogy jelentkezzenek, akár névtelenül, ezzel segítve a nyomozást. Ha van még nő  rajtunk kívül, aki intim kapcsolatba került a volt férjemmel és ők is megferőződtek, remélem ők is mellénk állnak, és segítenek  nekünk abban, hogy megállítsuk Zoltánt.  Itt, a blogon keresztül  is el tudnak minket érni.

Judit


U.i.: Nagyon sok kérdés érkezett az olvasóktól, de a tárgyalás végéig a legtöbbre sajnos nem válaszolhatok a nyomozás érdekében.

Sok támadás ér amiatt, hogy én ezt az egész "cirkuszt" csak a pénzért csinálom. Soha nem titkoltam, hogy könyvet írok, azt is elárulhatom, hogy már a tengeren túlról is érdeklődtek a könyv témája iránt, de ebből nekem még nincs pénzem. A jogdíj (ami a könyv megjelenése, és esetleges sikeressége esetén várható) a gyerekeimet illeti.

A munkahelyemen ma is azt kellett, hogy tapasztaljam, hogy nem látnak szívesen, főleg a volt férjem által nyilvánosságra hozott felvételek miatt, amit a férjem még a házasságunk alatt készített rólam. Nagyon rosszul érint ez a fajta megbélyegzés, és azt hiszem, komolyabban el kell gondolkodnom azon, hogyan tovább.

48 évesen, ráadásul HIV-fertőzötten hol találhatok munkát?
Most komolyan tanácstalan vagyok, és nagy nyomás nehezedik rám. Valamiből továbbra is el kell tartanom a családomat, a két gyermekemet. Nehéz megértetni velük, hogy attól, hogy egy hete napilapoknak nyilatkozok és tévéinterjúkat adok, nem lettem sikeresebb, gazdagabb; én csak a volt férjemet szeretném megakadályozni abban, hogy más nőket is felelőtlenül megfertőzzön, ezért vállaltam a nyilvánosságot. Csak attól félek, hogy ha új munkahelyet kell keresnem, és bárki felismer, akár a hangom alapján is, újra támadni fognak, ahelyett, hogy segítenének a szakmámon belül elhelyezkedni.

Arra talán nem voltam felkészülve, hogy ennyire felborul az életem, és az eddig biztosnak hitt dolgok is bizonytalanná válnak.

Judit

 

Ha szólok a kozmetikusnál, fodrásznál, manikűrösnél vagy egy fogorvos magánrendelőjében, hogy fertőzött vagyok, az emberek hátat fordítanak. Ha nem szólnék, felelőtlenséggel vádolnak, a gumikesztyű ellenére is. És ha a kozmetikusom, a fodrászom....stb is HIV-fertőzött?

A kollégáim félnek. Hogy egy tányérból eszünk, hogy egy mellékhelységet használunk, egy levegőt szívunk, egy asztalnál ülünk, egyszerre lépünk be az ajtón reggel, még beszélgetni és nevetgélni is szoktunk együtt, most akkor ők is HIV-fertőzöttek lettek?

Nem, nem kaphatták el tőlem, a HIV nem ilyen egyszerű úton terjed.

Lehet, hogy elveszítem az állásom. A főnököm ma a terem közepére akart ültetni, mint egy rossz magaviseletű általános iskolás gyereket, kinek felelni kell a tetteiért, rosszabb esetben más tetteiért, ártatlanul.
Mindezt azért, mert felvételek jelentek meg rólam, amiket a volt férjem tett fel az internetre, a tudtomon kívül. Ahogy a főnököm fogalmazott: erkölcsi fertő vagyok, rontom a munkamorált és a cég "presztizsét". Nemkívánatos személynek tart, és kérte, hogy adjam be a felmondásom. Ha ezt nem teszem meg magamtól, a kollégáimmal együtt ellehetetlenítik a munkakörülményeimet, és hamarosan én magam akarok majd menekülni.

Azért jó dolgok is történtek ma (már ha jónak nevezhető, hogy a volt férjemnek nem én vagyok az egyetlen áldozata):
ismét találkoztam a volt férjem egyik korábbi élettársával, és biztosított róla, hogy ő is segít megállítani a férfit, akit mindketten szerettünk, és akiben mindketten csalódtunk. (2007.10.25.19.00, TV2, Aktív)

A tárgyalásig már csak hat nap van hátra... .

Judit

Először is szeretném megköszönni a reakciókat, kritikát, tanácsokat és a jókívánságokat is. Amivel pedig folytatnám: 

Szerelmes voltam a volt férjembe, szerelemből mentem hozzá feleségül. Hogy 19 évvel fiatalabb nálam? Mit számít ez? Semmi nem számított. Ha volt már valaki igazán szerelmes, az tudhatja, hogy ilyenkor olyan dolgokat is elnézünk, megbocsátunk a kedvesünknek, amit normális esetben biztosan nem.

43 éves voltam, és beleszerettem egy 24 éves fiatal férfibe, akinek eleve segítségre volt szüksége és támogatásra a családi háttere miatt; ez csak erősítette a kötődésünket egymáshoz. És igen, elfelejtettem megkérdezni mielőtt összeházasodtunk, hogy nem HÍV fertőzött-e véletlenül…

Problémák az elejétől kezdve voltak, főleg féltékenységből kifolyólag. A volt férjem egy jóképű, fiatal férfi, én pedig egy elvált, kétgyerekes családanya voltam, persze, hogy féltékenykedtem. Ő pedig azért, mert szeretetre, odafigyelésre, gondoskodásra vágyott, és minden percben attól félt, hogy elveszíthet. Élvezte, hogy birtokolhat egy felnőtt nőt, én pedig azt élveztem, hogy ennyire akar engem egy férfi, kortól függetlenül. Egy férfi.

Ha már a kapcsolatunk elején tudtam volna, hogy HÍV fertőzött, jobban meggondoltam volna, hogy együtt legyek-e vele, valószínűleg kijózanított volna ebből a rózsaszín ködből, amit a szerelem okozott bennem, hiszen gyerekeim vannak.

Amikor pedig én is megfertőződtem, már mindegy volt, és igen, újra és újra együtt voltam Vele, mely döntésemnek számtalan oka volt, ez egy kicsit bonyolultabb dolog annál, hogy néhány mondatban el lehessen itt mesélni, és az az igazság, hogy nem is nagyon szeretném, hogy kizárólag erről szóljon a történetem. Sokkal inkább maga a betegség foglalkoztat, hogy mennyire megváltozik az ember élete és gondolkodása, élethez való viszonyulása, ha tudatosul benne végessége, ha ez a végesség határtalan is az orvostudomány jelenlegi állása szerint. De lehet, hogy nem az, szerintem erről szól ez a betegség. 

Külön köszönöm a HÍV fertőzött sorstársaimnak, hogy így vagy úgy, de reagálnak a velem történtekre, nem hálát vagy köszönetet várok tőlük amiatt, hogy most felszólalok, mint közülük egy, akinek a betegség oldalról közelítve a dolgot, a helyzete se nem rosszabb, se nem jobb, mint az övék.

Én csak arra szeretném valahogy felhívni a figyelmet, hogy nem csak pl. homoszexuálisok körében terjed a betegség, hanem akár házastársak között is, a legváratlanabb időben, a legváratlanabb körülmények között, és erre oda kell figyelnie mindenkinek. 

Judit

Nincs mit szégyellnem, kaptam kéretlenül, és nem kértem ezt az ádáz ellenséget. Igen, félek az emberek ártó támadásaitól, attól, hogy félelmükben elfordulnak tőlem, és egyedül maradok. És nem utolsó sorban félek attól, hogy elvesztem az állásom, mert nagyon szeretem, és ebből tartom el a családom.

Blogot és könyvet írok, felvettem a kapcsolatot a HÍV fertőzötteket segítő PLUSSZ Egyesülettel, a médiának nyilatkozom, hogy az emberek megismerjék a történetemet, és ha tudnak, okuljanak belőle. Írok a társadalom iránt érzett felelősségtudatból, és hogy ha meghalok, a gyerekeimre tudjam hagyni a jogdíjat.

Tudom, hogy nem az én életem a legérdekesebb, és nem velem történt a legszörnyűbb dolog a világon. Nem dicsekedni vagy sajnáltatni akarom magam. Az, hogy esetleg előbb meghalok, mintha egészséges lennék, arra ösztönöz, hogy mondjam el mindenkinek a történetet, mert aki tanul a hibáimból, az éveket, akár egy teljes életet nyerhet.

Bárki bárhogy reagál, bánt vagy sajnál, elfogadom. Nekem semmilyen kritika, szidás, pletyka vagy rosszakaró nem tud úgy fájni, mint az, hogy a szerelmem lett a vesztem, hogy másokat is beteggé tehet, ha nem állítom meg, és az, hogy tudom, hogy gyógyíthatatlan beteg vagyok.

Judit